Pangea
A magyar és angol nyelvű Wikipédiából.
A
Pangea
vagy
Pangaea
(ógörög
Παγγαία, azaz „az egész föld”) az a szuperkontinens,
amelyből a lemeztektonikai
mozgások
révén minden mai kontinens kivált. A
nevet először a német Alfred
Wegener
használta,
aki 1912. január 6-án a frankfurti Senckenberg Múzeumban
ismertette elméletét a Német Földtani Társulatnak Pangea
szuperkontinensről,
amely évmilliók folyamán részekre tagolódott, majd a darabok -
rotálásuk révén – mai helyükre kerültek.1
A
Pangea nagyjából vastag kifli alakú volt, a két begörbülő vége
a Tethys-tengert
fogta
közre. A kontinens hatalmas mérete miatt belső területei nagyon
szárazak lehettek. A szárazföldi állatok a Pangeán keresztül
gyakorlatilag a mai Északi-sarktól
a
Déli-sarkig
szabadon
vándorolhattak.
A
szuperkontinenst körbefogó ősóceán a Panthalassza
nevet
kapta.
A
Pangea mintegy 180 millió évvel ezelőtt (mya)
kezdett darabokra törni, a jura
korban,
először délen Gondwana,
északon Laurázsia
kontinensekre,
amelyek később tovább töredeztek és megszülettek a mai
kontinensek.
Pangea előtti szuperkontinensek
A
szuperkontinensek
kialakulása
és szétszakadása ciklikusan ismétlődik a Föld történetében.
Pangea előtt más szuperkontinensek is voltak. Az úgynevezett
Columbia
(vagy Nuna)
2,0-1,8 milliárd
évvel ezelőtti
időszakban
állt össze. Columbia felbomlása
után
a következő
szuperkontinens
Rodinia,
amely az előző töredékeinek növekedése
és
egyesülése útján alakult ki. Rodinia mintegy 1,1 milliárd évvel
ezelőttől körülbelül 750 millió évvel ezelőttig állt fenn,
de a pontos konfigurációja és geodinamikai története közel sem
olyan
jól ismert,
mint a későbbi szuperkontinenseké, Pannotiáé
és
Pangeáé.
Amikor
Rodinia felszakadt, három részre oszlott: Protolaurázsiára,
Protogondwanára, és a kisebb Kongó-kratonra. Protolaurázsiát és
Protogondwanát a Prototethys-óceán
választotta el egymástól. Majd Protolaurázsia is feltöredezett,
ezzel alakultak ki Laurentia,
Szibéria
és
Baltika
kontinensek.
Baltika Laurentiától keletre Szibéria pedig Laurentiától
északkeletre távolodott el. A felosztással két új óceán is
keletkezett, az Iapetus-óceán
és
Paleoázsiai-óceán.
A legtöbb fent említett szárazföld ismét egyesült, hogy
létrehozzák a viszonylag rövid életű Pannotia
szuperkontinenst.
Ez a szuperkontinens nagy földterületeket foglalt magában a
sarkvidékek és az egyenlítő
közelében,
amelyeket csak viszonylag keskeny csík kötött össze.
Pannotia
540 millió évvel ezelőttig állt fenn, a kambrium
időszak
kezdetéig, majd felszakadozott, aminek következtében kialakultak
Laurentia, és Baltika kontinensek, valamint a déli szuperkontinens,
az első Gondwana
(Gondwana I.),
amely magában foglalta a mai Antarktiszt,
Dél-Amerikát,
Afrikát,
Madagaszkárt,
Ausztráliát,
Új-Guineát,
Új-Zélandot,
az Arab-félszigetet
és
Indiát.
A kambriumi időszakban Laurentia kontinens, amelyből a későbbi
Észak-Amerika
alakult
ki, az egyenlítőn helyezkedett el és három óceán vette körül:
északon és nyugaton a Panthalassza
-óceán,
délen az Iapetus-óceán és keleten a Hanti-óceán.
Pangea kialakulása
A
legkorábbi ordovíciumban, körülbelül 480-470 millió évvel
ezelőtt, Avalonia mikrokontinens - ami azokat a földtöredékeket
foglalta magában, amelyekből Kelet-Új-Fundland, a Brit-szigetek
déli része, Belgium egyes részei, Észak-Franciaország,
Új-Skócia, New England, Ibéria és Északnyugat-Afrika alakult ki
- szakadt le Gondwanáról2
és kezdte meg útját Baltika és Laurentia felé. Avalóniát
Baltikától a Tornquist-óceán, Laurentiától az Iapetus-óceán
választotta el.
Baltika,
Laurentia és Avalonia a késő ordovicium és a korai szilur
időszakok alatt egyesültek a kaledóniai hegységképződéshez
vezető kontinentális ütközések során, létrehozva az Euramerika
vagy Laurussia nevű kisebb szuperkontinenst, egyúttal bezárva a
Tornquist- és az Iapetus-óceánt. Paleomágneses és állattani
tanulmányok arra utalnak, hogy a Baltika és Avalónia közötti
ütközés megelőzte a Laurentia és Avalónia közöttit.3
Részben ez utóbbi ütközés eredményezte az Appalache-hegység
északi részének kialakulását. Szibéria Euramerica közelében
helyezkedett el, a Hanti-óceánnal a két kontinens között.
Mindeközben Gondwana lassan a Déli-sark felé sodródott. Ez volt
Pangea kialakulásának első lépése.
Pangea
kialakulásának második lépése Gondwana és Euramerika
összeütközése volt. A szilur
időszakban
Dél-Európa leszakadt Gondwanáról és elkezdett Euramerika felé
mozogni az újonnan alakult Rheic-óceánon keresztül, majd
összeütközött Baltika déli peremével a devon
időszakban,
bár az utóbbi mikrokontinens egy víz alatti lemez volt ekkortájt.
Az Iapetus-óceán testvér óceánja, a Hanti-óceán
összezsugorodott, amint egy Szibériáról leszakadt szigetív
összeütközött Kelet-Baltikával (amely már Euramerika része
volt). Emögött a szigetív mögött egy új óceán volt, az
Ural-óceán. A késő szilur időszakban Észak-és Dél-Kína
leszakadt Gondwanáról és észak felé vette az irányt, egyre
szűkítve az útjukba eső a Prototethys-óceánt,
egyúttal
megnyitva az új Paleotethys-óceánt délen.A devon időszakban,
Gondwana maga vette az irányt Euramerika felé, így szűkítve a
Rheic-óceánt.
A
korai karbon
időszakban
Északnyugat-Afrika összeért Euramerika délkeleti partjával,
kialakítva az Appalache-hegység déli részét, valamint az
Atlasz-hegységet.
Dél-Amerika északi irányba, Euramerika déli része felé mozgott,
míg Gondwana keleti része (India, Antarktisz, Ausztrália) az
egyenlítőtől a Déli-sark felé vándorolt. Észak-Kína és
Dél-Kína önálló kontinensek voltak. A Kazakhsztánia
mikrokontinens összeütközött Szibériával. (Szibéria
évmilliókig önálló kontinens volt Pannotia felbomlásától a
közép-karbon időszakig.)
A
késő karbonban Nyugat-Kazakhsztánia összeütközött Baltikával,
bezárva a köztük lévő az Ural-óceánt, és a Prototethys
nyugati medencéjét (uráli hegységképződés), így a
kialakulását nemcsak az Urál-hegység,
hanem
Laurázsia szuperkontinens is. Ez volt Pangea kialakulásának utolsó
lépése. Közben Dél-Amerikában is összeütközött
Dél-Laurentiával, bezárva a Rheic-óceánt és kialakítva
Appalache-hegység legdélibb részét és a Ouachita-hegységet.
Ekkorra Gondwana ismét a Déli-sark közelébe került és
gleccserek alakultak ki az Antarktisz, India, Ausztrália, Dél-Afrika
és Dél-Amerika területén. Szintén a késő karbon időszakban az
észak-kínai tömb összeütközött Szibériával, teljesen lezárva
a Prototethys-óceánt.
A
korai perm
időszakban
Kimméria
vált
le Gondwanáról és indult el Laurázsia felé, így zárva be a
Paleotethys-óceánt, de kialakult egy új óceán, a Tethys-óceán
Kimmériától
délre. A legtöbb szárazföld egyben volt. A triász
időszakban,
Pangea egy kissé elfordult, és a középső jura
időszakig
a kimmériai lemez
átvándorolt
az egyre csökkenő Paleotethys-óceánon. A Paleotethys nyugatról
kelet felé bezáródott, ami a kimmériai hegységképződéssel
járt. Pangea, amely úgy nézett ki, mint egy nagy C betű, amelynek
belsejében az új Tethys-óceán volt, riftesedni kezdett a középső
jura időszakban.
Pangea felbomlása
Pangea
felbomlásának három fő fázisa volt.Az első szakasz a középső
jura
szakasz
elején (mintegy 175 millió éve) kezdődött a Thetysz-óceán
kelet-nyugati irányú hasadékának kialakulásával, ami keleten a
Csendes-óceán
keletkezéséhez,
nyugaton pedig végül Laurázsia
és
Gondwana
szuperkontinensek
szétválásához vezetett. Az Észak-Amerika
és
Afrika
közötti
a riftesedés több kisebb hasadékot keletkeztetett, az egyik
hasadék eredménye egy új óceánban jelenik meg, az
Észak-Atlanti-óceánban.
Az
Atlanti-óceán felnyílása nem egy egységes folyamat volt; először
az északi-központi Atlanti medencében keletkezett hasadék. A déli
Atlanti-óceán ,mindaddig nem nyílt szét, amíg a kréta
időszakban
Laurázsia
nem kezdett az órajárással egyező irányú forgásba, ami
Észak-Amerika észak felé történő és Eurázsia
dél
felé történő elmozdulásával járt. Laurázsiának ez az
elfordulása a Thetysz-óceán bezáródásához vezetett. Eközben
Afrika másik oldalán
Kelet-Afrika,
Antarktisz
és
Madagaszkár
módosuló
határai mentén új hasadékok keletkeztek, amelyek nemcsak a
délnyugati Indiai-óceán
kialakulásához
vezettek, hanem a kréta időszakban szét is nyitották azt.
Pangea
felbomlásának második fő szakasza a korai kréta szakaszban
(150-140 millió éve) kezdődött, amikor Gondwana szuperkontinens
több kontinensre (Afrika, Dél-Amerika, India, Antarktisz és
Ausztrália)
tagolódott. Mintegy 200 millió éve Kimméria
kontinens,
mint fent már megjegyeztük (lásd: "Pangea kialakulása"),
egyesült Eurázsiával. Az összeütközéssel azonban egy
szubdukciós zóna keletkezett.
Ezt
a szubdukciós zónát Thetysz-ároknak
nevezték el. Ez az árok bukhatott a Thetysz közép-óceáni hátság
alá, ez a hátság felelős a Thetysz-óceán terjeszkedéséért.
Ez okozta talán Afrika, India és Ausztrália északi irányú
mozgását. A korai kréta szakaszban az Atlanti-óceán, a mai
Dél-Amerika és Afrika végül leszakadtak Kelet-Gondwanatól
(Antarktisz, India és Ausztrália), ami a "Dél-Indiai-óceán"
szétnyílását okozta. A középső kréta szakaszban, amikor
Dél-Amerika
elkezdett
nyugati irányba távolodni Afrikától, megnyílt a
Dél-Atlanti-óceán. A Dél-Atlanti-óceán nem volt egységes,
észak-dél irányú hasadék keletkezett benne.
Madagaszkár
és India is ekkor kezdtek elválni Antartkisztól és észak felé
mozogni, szétnyítva az Indiai-óceánt. Madagszkár és India
egymástól 100-90 millió évve ezelőtt a késő kréta szakaszban
kezdtek elválni. India tovább folytatta mozgását észak felé,
Eurázsia irányába 15 cm/év (kőzetlemez vándorlási rekord)
sebességgel, bezárva a Thetysz-óceánt, mialatt Madagaszkár
megállt és az afrikai lemezhez kezdett kapcsolódni. Új-Zéland,
Új-Kaledónia
és
Zélandia maradéka elvált Ausztráliától és kelet felé mozogni
a Csendes-óceán felé, felnyitva a Korall-tengert
és
a Tasman-tengert.
